Világbajnoki dicséret

Világbajnoki dicséret

Szerző: Sólyom Csanád

2005. április 1. 10:00

Ifj. Oláh Gyárfás (96) vezeti a nemzetközi Rok mezőnyt a 2004-es lonatói döntőben.

Ifj. Oláh Gyárfás (96) vezeti a nemzetközi Rok mezőnyt a 2004-es lonatói döntőben.

Az első sikerek minimotoron érkeztek.

Az első sikerek minimotoron érkeztek.

 

- A gokart győzelmek után kipróbálhattad magad a Gyorsasági Bajnokságban is, az hogy sikerült?
- Zengő Zoltántól kaptam egy lehetőséget, hogy kipróbálhassam magam az Astra-kupában egy teljes szezonon át, illetve Móczar Péter AMG-Mercedesét is vezethettem. Az Astra év végére már elég jól ment, hiszen a Hungaroringen az utolsó futamon harmadik lettem, ami nagy eredmény volt az akkor még újnak mondható kupasorozatban.
Ugyanakkor kaptam egy másik nagy lehetőséget is, ami válaszút elé állított. Az egyik legnevesebb és legsikeresebb gyártó a gokartsportban felajánlotta, hogy termékeinek forgalmazója legyek Magyarországon és ezzel együtt úgy nézett ki, hogy egy csapatot is összehozhatok. Sokan érdeklődtek, sokan akartak - talán nem tűnik nagyképűségnek, ha azt mondom - az én példámon keresztül versenyezni. Döntenem kellett, ami egyáltalán nem volt könnyű és sokáig nagy dilemma volt számomra. Mivel nem volt lehetőségem komolyabb formula kategóriába továbblépni, viszont mindenképpen hosszútávon a sportban akartam maradni, úgy éreztem nem biztos, hogy ehhez a versenyzést kell mindenképp követnem, jobb ötletnek tűnt, hogy dolgozzak benne tudásomat továbbadva.

- Most a mai szemmel nézve, nem bántad meg ezt a döntésed ?
- Nem bántam meg, mert így nem csak a gokarthoz maradtam közel, hanem az egész autósporthoz. Teljesen más a csapat, a kiszolgálói oldalon állni, de én innen is ugyanúgy át tudom érezni a versenyzőknek azt az élményét, amit a pályán megélnek. Ez egyrészt hasznos és mindenképpen előny azon csapatvezetőkkel szemben, akik sosem versenyeztek, másrészt rám is pozitív hatással van. Az évek során a csapat egyre jobban kibővült, felvettük a mai nevünket a G-Kart Teamet, sikersebbek lettünk, többször is megnyertük a csapatbajnokságot. Büszke vagyok azokra a gyermekekre, akiket taníthattam, szerettem foglalkozni velük, tudtam a saját példámon keresztül, hogy mi a jó nekik és a siker útján mi viszi őket előre. Van akinek végigkísérhettem az életét, ahogy a gyerek kategóriától eljut a felnőttig és a mai napig is az én csa-patomban versenyzik.
Ezzel egyidőben versenyrendezőként is tevékenykedtem, nemzetközi fordulókat is rendeztem, kétszer is elnyerte a csapat az "Év bajnoki gokartverseny rendezője" címet, ami szintén elégedettséggel tölt el.

- A versenyzéssel sem hagytál fel teljesen, hiszen minden évben elindultál valamelyik Zóna futamon, vagy Emlékversenyen, néha egy-két Magyar Bajnoki futamon. Aztán 2004-ben meghívást kaptál a egy olasz kupára, majd később a ROK világdöntőjére.
- Tavaly nyáron a TonyKart felajánlott minden olyan külföldi forgalmazójának egy lehetőséget, ahol nem volt még ismert a ROK kategória, hogy részt vegyen a 12. South Garda Trófeán.
Éltem a lehetőséggel. Lonatoban rendezték a futamot, mely egyben olasz bajnoki is volt. A pályát mondhatni látásból ismertem. Az időmérő nagyon jól sikerült, második időt mentem, majd a selejtező futamot új pályacsúcssal nyertem meg. A döntőnek többek között az is különlegessége volt, hogy éjjel kettőkor, kivilágított pályán rendezték. Óriási küzdelemmel sikerült az addig veretlen olaszt, Alfierit megvernem, így én haladtam át elsőként az éj leple és a koc-kás zászló alatt. Nagyon boldog voltam, amiben az egész verseny hangulata, légköre, a rendezés magas színvonala is közrejátszott.

Az eredményem meglepő volt az olaszok számára, már csak azért is, mert az összes gyári versenyzőt elvertem. Annyira meglepődtek, hogy rögtön meg is hívtak az év végi döntőre a ROK Final-re, hogy ott a TonyKart színeiben versenyezzem és képviseljem Magyarországot.
Ez egy olyan döntő, ahová az országonként megrendezett ROK bajnokság első három helyezettje kvalifikálja magát a világ minden részéről, Európától kezdve Japánon át egész Dél-Afrikáig, közel száz versenyző huszonkét országból. A rendezés itt is profi volt, saját névre szóló sátor, aki nem hozott gépet, annak teljesen egyforma, új gépeket adtak, este fogadás, minden amiről az ember álmodik egy igazi gokart világverseny kapcsán. A szabadedzés jól sikerült, az időmérőn a gardai eredményhez hasonlóan sikerült második időt mennem, a selejtező megnyerésével pedig egyenes ágon bekerültem a döntőbe. Az elődöntőn bár sikerült a svájci Allemannt megelőznöm a rajtnál, azonban mivel az egyenesben gyorsabb volt, a végén csak második lettem mögötte. A döntő előtt állítottunk a karburáción, az hátha segít az egyenesben gyorsabbnak lennem. A rajtnál nem sikerült megelőzni Allemannt, viszont az első kör végén igen, így az élre törtem és az elkövetkezendő körökben kisebb előnyre tettem szert. Tizenkilenc körön keresztül vezettem, de az utolsó körre Allemann utolért. Mindent egy lapra feltéve a negyedik kanyarban nekem jött hátulról, lecsúsztam ugyan a fűre, de mindketten összeszedtük magunkat, bár mögé tudtam visszajönni. Következett három kanyarral késöbb egy nagyon jó előzési pont, ahol féktávon visszaelőztem, így ismét az élre törtem, de sajnos itt még nem volt vége a svájci kamikázé akciójának. Allemann mégegyszer bevállalta és megint nekem jött és kilökött, de mire mindketten visszajöttünk a fűről, engem hárman megelőztek. Így én negyedik lettem, amíg Allemann a hetedik helyre tudta visszaküzdeni magát. Mérges voltam, hisz mindössze pár méter és egy kanyar választott el egy nagyszerű győzelemtől, de tudtam ez benne van a sportban, benne van a pakliban. Végül mégis olyan érzésem volt, mintha engem intettek volna le elsőként, a futam után annyian jöttek oda hozzám, személyesen gratulált nekem Robazzi úr, a TonyKart tulajdonosa és Corona úr is, a Vortex tulajdonosa. Végül pedig a legnagyobb név, a háromszoros világbajnok Davide Fore is megrázta a kezem, ami számomra végtelen nagy elismerés és mindenért kárpótolt.

A versenyző eddigi eredményei a harmadik oldalon olvashatók.

Lapozás:   1 | 2 | 3
 

Közelgő események

.